Bérelhető apartmanok

„Naya” típus „Irish” típus Árak

Tengernyi nyugalom — ezt biztosítjuk Önnek Milnán

  • mediterrán éghajlat
  • teljesen felszerelt apartmanok hűtő-fűtő légkondicionálóval, nagy terasszal
  • magyar képviselet
  • közelben levő kikötőben hajóbérlési lehetőség

A dalmát szigetvilág legnagyobb szigete Brač, mely a kultúrtörténeti emlékekben gazdag Splittel szemközt található. Egyik kis települése Milna, mely jachtkikötői révén jelentős (főleg hajós-) turizmussal rendelkezik.

bejarat etkezo

A helység egy hosszan benyúló, védett öböl körül helyezkedik el, a régi korok hangulatát idéző központtal. Az apartmanház innen 900 méterre található, egy domboldalon, csodálatos tengeri panorámával, közvetlenül a helyi kiépített, zuhanyozós, kavicsos strand felett. A víz hőmérséklete májustól október végéig fürdésre alkalmas, 20 °C feletti. A helyi mikroklíma kiváló hatású a pollenallergia és a légzőszervi megbetegedések okozta tünetek enyhítésére.  A strandon van kávézó, söröző, fagyis, napközben is lehetőség van étkezésre. Az apartmantelep közelében (70-150 méter) két étterem is található.

A faluban több bolt van, kerékpár- és kismotor-kölcsönző, a dalmát konyha kínálatát nyújtó éttermek, kávézók, fagyizók, valamint posta, piac és pékség is található.

A közeli kikötőben motorcsónak bérlési lehetőség van: napi kirándulásra, vizisízésre alkalmas hajók, 90-165 LE-s motorral. A hajókkal felfedezhetők a közeli változatos, nyugodt öblök. Vezetésükhez jogosítvány szükséges, de bérelhetők kapitánnyal is. 

Mindegyik apartman saját parkolóhellyel, jól felszerelt étkezőkonyhával, légkondicionált nappalival, háló- és fürdőszobával, önálló terasszal rendelkezik, kilátással a tengerre. A műholdas TV, fagyasztó, hűtőszekrény szintén a berendezés része. A teraszon asztal, székek, szárítóállvány található. 

Árak 06.12—06.26
08.31—09.11
06.26—07.17
08.21—08.31
07.17—08.21
1 háló, max.5 fő 65 Euró/nap 70 Euró/nap 75 Euró/nap

Turnusok

Július-augusztus hónapokban tíz-tizenegy napos turnusok vannak vasárnap-szerda-vasárnap váltási napokkal.

  • június 26-tól július 6-ig vasárnaptól szerdáig 10 éjszaka,
  • jülius 6-től július 17-ig szerdától vasárnapig 11 éjszaka,
  • július 17-től július 27-ig vasárnaptól szerdáig 10 éjszaka,
  • július 27-től augusztus 7-ig szerdától vasárnapig 11 éjszaka,
  • augusztus 7-től augusztus 17-ig vasárnaptól szerdáig 10 éjszaka,
  • augusztus 17-tól augusztus 28-ig szerdától vasárnapig 11 éjszaka.

Természetesen az eddigi gyakorlatnak megfelelően igyekszünk rugalmasan kezelni bérlőink  hetes vagy kéthetes, vasárnapi váltásos turnus-igényeit is, ezért kérjük, mindenképpen érdeklődjenek, hogy a tervezett időpontban milyen szabad helyekkel rendelkezünk.

„Naya” apartmanok

Mindhárom apartman dupla légkondis, egy hálószobás, 2+3 fekhelyes. Lakóterületük 42 m2 + terasz.

nappali haloszoba

A nappaliban kihúzható kanapé van, kétszemélyes és egyszemélyes fekhellyel (130 és 75 cm széles, 190 cm hosszú fekvőfelülettel), így akár öt fő is kényelmesen elfér. A háló-szobában levő franciaágy fekvőfelülete: 180 x 200 cm. Az ablakokon szúnyogháló található.

Egységes a konyha feszereltsége is: mosogatógép, grillezős mikró, crisp (sütő) funkcióval, kerámialapos tűzhely, kávéfőző, kenyérpirító.

„Irish” apartmanok

Az ír tulajdonú apartmanok más kezelésbe kerültek. Ezekre az apartmanokra vonatkozó megkereséseket az új menedzsmentnek továbbítjuk.

A napi bérleti díj a bérbevevők számától független, de nem tartalmazza az üdülőhelyi díjat, aminek a mértéke kb. 1 Euró/nap/fő, gyerekeknek 12 éves kortól 18 évesig 50%. A helyszínen kell kifizetni a takarítási díjat, ami 25 euró.

Az apartmanokról a galériánkban talál további képeket.

Az oldal tetejére